Nem beteg!!!!!

Kaleta Gábor, a limai magyar nagykövet, 2019 tavaszán egy a spanyol rendőrség által vezetett, 2017 óta folytatott nemzetközi nyomozási akció keretében bukott le, amelynek során összesen 33 gyermekpornográf hálózatban való részvétellel gyanúsított személyt vettek őrizetbe. Húszat Európában, tízet Latin-Amerikában (a két Peruban elfogott gyanúsított egyike volt Kaleta Gábor magyar nagykövet), egyet-egyet pedig Indiában, Pakisztánban és Szíriában. A rendőrség sajtóközleménye szerint a lefoglalt anyagok között durván erőszakos képek, ill. videók is voltak, az áldozatok között pár hónapos csecsemők is akadtak. Érdekes és rendkívül fontos információ, hogy a hálózat 20 európai tagja közül 17 spanyol, ebből 14 maga is fiatalkorú fiú. A legfiatalabb 15 éves.

Kaleta hivatali számítógépén az első tudósítások szerint százezres nagyságrendben találtak tiltott (vagyis gyermekpornográfiával összefüggő) tartalmakat. Később ez a szám a tudósításokban „mindössze” 19 ezerre mérséklődött. Nagyjából mindegy is: tizenkilenc-ezer pornográf képet vagy filmet sem lehet megnézni, tízezret sem, talán ezret sem, de ha csak egyetlen egy lett volna ott: már az is több lett volna a megengedhetőnél. A nagykövet úr teljes titokban haza lett csempészve, leváltva, eldugva, ellene büntetőeljárás indult, amely – első fokon – két és fél évre felfüggesztett egy éves börtönbüntetéssel zárult.

Felforrt a magyar média, dőltek a tudósítások, véleménycikkek, profi és amatőr megszólalások a hivatalos, az ellenzéki és a közösségi médiában egyaránt.

Sajtó

A királyi sajtó (eleinte) azt harsogta, hogy a fickó valójában Gyurcsány embere, a DK diplomatája, hiszen már a Gyurcsány-kormány idején Los Angeles-i konzul is volt, és biza a szoci és dékás képviselők is megszavazták a Peruba történő kinevezését 2017-ben! Később észbekapván immár a „gyomorforgató” állandó jelzővel látták el az ügyet, s vele, mintegy visszakézből „a Párbeszéd nevű gyűlöletközpontot” is, egyszersmind Btk-szigorítást is kilátásba helyeztek.

Az ellenzékinek számító Klubrádió ezzel szemben köztudottan szakszerűségre törekszik, napokon keresztül tárgyalta az ügyet. Egy reggeli műsorban (Lampé Ágnes szerkesztő kérdésére) dr. Németh Zsolt, az ország első számú kriminológusa meglepetésre kijelenti, hogy nem hogy enyhe, ellenkezőleg: egyenesen túl súlyos a két és fél évre felfüggesztett egy éves börtönbüntetés és az ötszázezer-forintnyi bírság. Ugyanis a vádlott semmi konkrétat nem csinált, legalábbis nincs erre bizonyíték. Sőt. A kriminológus itt hivatkozik a néhai Buda Béla professzorra, aki szerinte azt állította volna, hogy a pornográfia afféle jótékony szelepként hozzájárul a nemi erőszak-esetek számának csökkenéséhez. Utánanéztem: Buda Béla legnagyobb sajnálatomra tényleg ír ilyesmiről, persze az „állítólag” idézőjelébe helyezve, hogy t.i. másutt, talán Dániában, állítólag, a pornó szabaddá válása hatására mintha mérséklődtek volna az efféle jelenségek. (Pedig nem csökkentek, hanem ellenkezőleg, nőttek, terjedtek, variálódtak az erőszakos, illetve – a Buda professzor idején még esetleg furcsaságként, extremitásként tárgyalt – szélsőséges szexuális magatartásformák és cselekmények, és egyáltalán nem meglepő módon, más tényezőkkel együtt, éppen a pornográfia terjedésének hatására.)

Németh doktor ugyanezen interjú során kijelenti, hogy a Kaleta-félék nem hogy büntetést, de egyenesen szánalmat érdemelnek, hiszen betegek! A pedofília ugyanis BETEGSÉG – világosítja fel hallgatóit a kriminológus. Dr. Németh Zsolt megjegyzi, hogy ez az egész gyermekpornográfia-tilalom új dolog a magyar büntetőjogban, valójában nem is igazán oda való… Egyébként is, mit érünk el egy szigorúbb büntetéssel egy olyan ember esetében, aki tulajdonképpen senkinek sem ártott? Gondoljuk csak meg, mi történik az ilyen emberekkel a börtönben – utal a kriminológus arra, amit ugyebár mindenki tudni vél a gyerekek elleni szexuális bűnök elkövetőinek börtönbeli sorsáról –, és hozzáteszi: „ugye nem kívánjuk, hogy egy pária, egy megvetett ember legyen belőle?”

Még aznap délután Neumann Gábor műsorvezető dr. Magyar György ügyvédet és Jaksity Kata újságírót kérdezi. Magyartól megtudjuk, hogy hát, ilyen a jog, mit lehet tenni, ha egyszer az ügyész ennyit kért, nem lehet többet adni (később azért azt is hallani, hogy az ügyész fellebbezni fog mégis – de a mi szempontunkból ez most nem annyira fontos). Amellett az ítélet egy olyan eljárás keretében született, amelynek során, ha a vádlott elismerte bűnösségét, további bizonyítást már nem kell felvenni, s így egyszerűen és gyorsan lezárható az egész. Magyar György egyébként Németh Zsolthoz hasonlóan úgy fogalmaz, hogy nem is szükséges súlyos büntetést alkalmazni akkor, ha a büntetési cél anélkül is elérhető. Nem részletezi ugyan, hogy mit ért büntetési célon, de pl. Németh kitér arra a Kaleta ügyvédje által könnyfakasztóan emlegetett ténykörülményre is, hogy szegény Kaleta írd és mondd: 30 kilót fogyott a lebukása óta, tehát (ismételjük: TEHÁT) megbánta, mi több, tevékenyen megbánta bűnét. Ja, ha csak az nem … Eszerint a büntetési cél az volna, hogy a pedofília áldozata szegény (esetünkben ez Kaleta Gábor lenne) fogja vissza magát, ne csinálja tovább. Vagy legalább ne úgy (állami, követségi számítógépen, munkaidőben, a lebukás és hazája beégetésének veszélyével mit sem törődve stb.). És hát okos, ha néha szembenéz a tényekkel: időnként azért álljon a mérlegre.

Jaksity azért került a műsorba, mert ő egy igen indulatos facebook-bejegyzésben, nagyon helyesen, arra hívta fel a figyelmet (elképzelni nem tudom, hogy Magyar Györgyöknek, Németh Zsoltoknak – most a műsorvezetőkről és hasonlókról nem is beszélnék – még hányszor kell ezt elmagyarázni, hogy végre meg is értsék), hogy a bűncselekmény eredményének, esetünkben a gyermekpornográf tartalmaknak a fogyasztása egyáltalán nem ártalmatlan szórakozás, hiszen elősegíti, fenntartja magát a bűncselekményt! Azok a gyerekek, akikről a pornográf filmek, képek készülnek, iszonyatos szenvedésnek és borzalmas megaláztatásnak, élethossziglan kiheverhetetlen megpróbáltatásnak, egész személyiséget és testi épséget porba döntő tortúrának vannak kitéve! Tényleg mit kell ezen még magyarázni? Hogy lehet az, hogy épeszű emberek képesek elvonatkoztatni a Kaleta-félék íróasztal-mögötti, erotikusnak mondott fizetőképes képzelgései és a véres valóságban ténykedő vadbarmok cselekedetei közötti eltéphetetlen köteléktől?

Jaksity rámutat a valódi problémára: a gyermekpornográf tartalmak fogyasztója aktív és tudatos fenntartója a gyermekek százait, ezreit, tízezreit tönkretevő és kizsákmányoló szervezett bűnözői tevékenységnek. Nem kell minden résztvevőnek bepiszkolnia a saját kacsóját – vagy micsodáját – ahhoz, hogy a cselekmény megtörténjen, és hogy a pornográfia-biznisz üzemeltetői megkapják a nekik járó zsíros összegeket érte.

Jaksity tehát ismételten lerántja a leplet: a gyermekpornográfia fogyasztója nem menthető azzal, hogy ő csak képeket nézegetett. Ellenben itt következik a fordulat: Jaksity egyszer csak azt mondja, hogy „legalább segítséget kért volna!” A pedofília ugyanis szerinte is betegség, bár terápiája hosszadalmas és nehéz folyamat, hiszen többnyire a pedofil betegek gyerekkorukban maguk is abúzusoknak voltak kitéve… Egy könnycseppet itt azért ismét elmorzsolhatunk, igaz?

A nagyon felvilágosult Klubrádió következő szombati politikai magazinműsorában, a Hetes stúdióban is tárgyalta a témát, ezúttal De Coll Ágnes, a baptista szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó („a 2019-es év trafficking in persons report hero” amerikai állami elismeréssel kitüntetett) szakértője is szót kapott. Tőle megtudtuk, hogy a gyermekpornográfia áldozatai (ezúttal most komolyra fordítva a szót, és nem a szegény beteg Kaleta-féléket, hanem a megerőszakolt gyerekeket értve alatta) gyakran ember-, ezen belül gyermekkereskedelem útján kerülnek kínzóik markába. Szénási Sándor, a riporter biztos benne, hogy a pedofilok száma nyilván nem nőtt (hiszen ugyebár nem fertőző betegségről van szó), úgy gondolhatja, hogy ez valamiféle állandó: az emberiség bizonyos százaléka bizonyára minden korban pedofil, legfeljebb a láthatóságuk nagyobb mostanában, talán mivel az internet révén könnyebben érik el a számukra érdekes tartalmakat. De Coll Ágnes nem vitatja ezt, pedig van vitatni való rajta. Jelen sorok szerzője ugyanis meg van győződve róla, hogy igenis nő a pedofil tartalmakat fogyasztók, az ilyesmik iránt érdeklődők száma és aránya, s hogy ez az előállítók szempontjából egy igen lukratív, egyben a fogyasztó oldaláról (épp, mert sokan, egyre többen vannak) viszonylag olcsón, egyre olcsóbban elérhető szórakozás. A riporter felidézte interjúalanya egy korábbi nyilatkozatát, amelyben De Coll azt mondta, hogy egy ilyen okos ember, mint amilyen például Kaleta is, igazán felismerhetné, hogy milyen problémával küszködik, és fordulhatna szakemberhez, hogy az „segítsen neki kordában tartani a vágyait”.

Ő, a szakember (ahogy az összes megszólaló) nem tartja jó módszernek a szigorú börtönbüntetést (amúgy sem helyesli az erőszakot), hiszen – utal ő is ugyanarra a „köztudottra” – mi fog egy ilyen emberrel a börtönben történni? Hát kell ez? Mire jó? Menyivel jobb lenne, ha a pedofília betegségével küszködő szerencsétlenek segítséget kérnének, s egy komolyabb pszichoterápia során esetleg megtanulnák kezelni a problémájukat, még mielőtt bűncselekmény lenne belőle. Szénási buzgón egyetért, és még megkérdezi, hogy a szakember szerint gyógyítható-e egyáltalán ez a baj? Megegyeznek abban, hogy sajnos valószínűleg nem, bár ha az illető rendelkezik belátással, akkor azért van remény, hogy kér és kap segítséget, mielőtt bűncselekménybe keverednék szegény…

Mint jól látható, a kormány-média bevált szokása szerint ezúttal is Gyurcsányt és/vagy Karácsonyt kiált (nem tudom, Soros előkerült-e, nincs kizárva, de én most nem találkoztam ezzel), a nagyon liberális és emberi szenvedésre mélyen érzékeny ellenzéki sajtó ellenben gondosan körbejárja a témát és minden szakembert fölvonultat, csak hogy lelkifurdalás nélkül állíthassa: de hiszen BETEG!

Itt azért én fölvetem a kérdést: mi indokolja, hogy pont a gyerekek (és nők) kínzói iránt érzünk némi undorral vegyes részvétet, éppen őket szeretnénk gyógyítás útján letéríteni a bűn útjáról, és a rablógyilkosokat, betörőket, terroristákat nem? Van valakinek valami pontos magyarázata erre?

Az ügy egy vicces, de el semmiképp sem hanyagolható mellékszála, hogy a gyermekek ellen tömegesen elkövetett szexuális erőszakról készített képek és filmek élvezetével, gyűjtésével, csereberélgetésével vádolt volt nagykövet védelmét az a dr. Mester Csaba ügyvéd látja el, aki a gyerekek elleni szexuális erőszak áldozatainak védelmével és támogatásával foglalkozó Fehér Liliom Egyesület egyik alapítója, vezető munkatársa. Dr. Mester örök érvényű aranyköpésétől, mely szerint „Mindenkit meg szokott kísérteni a sötét oldal”, napokig visszhangzott a sajtó. Az egyesület tényleges alapítója, pszichológus szakértőként működő szakmai vezetője az a Kugler Gyöngyi pszichológus, aki nemrégiben hosszú interjút adott a 444 c. internetes portálnak a kisgyermekeket érő szexuális erőszak természetéről és bizonyításának, kezelésének problémáiról. És minthogy a Kaleta-ügy és a pancser ügyvéd nyilatkozatainak felszínre kerülése nyomán nyilván ezrek és ezrek látogattak el a Fehér Liliom honlapjára és linkelték be lelkesen az ott olvasható tartalmakat a szegény bántalmazott gyermekek melletti kiállásról, a honlap gyorsan el is tűnt. Egy ideig a Fehér Liliom url-je alatt, a zöld füves keretben semmi („fejlesztés alatt”), újabban nyilatkozat található, amely arról biztosít bennünket, hogy bár az alapításkor még valószínűleg tényleg látták őt, azóta azonban gyakorlatilag semmi közük dr. Mester Csabához.

Tisztázzuk: betegség-e a pedofília?

Igen, pszichológusok szerint van olyan mentális betegség, amelynek neve pedofília, bár újabban már a megnevezés is változóban van, attól függően, hogy csak nemileg éretlen (11 év alatti) vagy kiskamasz (11-13 közötti) gyerekek iránti vonzalomról van szó. A tiniket (13 évesnél idősebb gyerekeket) ábrázoló pornográfia fogyasztása ezek szerint már eleve nem minősül betegségnek, holott a törvény azt is büntetni rendeli. De magának a betegségnek a megállapításához a legtöbb vonatkozó irodalmi adat szerint fontos feltétel, hogy az érintett személy szenvedjen, szorongást, kínlódást éljen meg leküzdhetetlennek érzett késztetései miatt. Ha a valóságban is enged a vágyainak, az már nem a betegség része: ez az ő személyes döntése.

Különben olyan betegséget is számon tart a pszichológia tudománya, hogy kleptománia, mégsem merül fel minden lopás vagy rablás esetén, hogy beteg, sajnálatra, terápiára szoruló emberrel állunk szemben.

A pedofíliával kapcsolatos magyar nyelvű szakirodalomba pillantva az ember megdöbben. Számos ismert és kevésbé ismert szakember tárgyalja a témát úgy, hogy abból az derüljön ki: a gyermek elleni szexuális visszaélést elkövető személy – legtöbbször egyébként apa, rokon, nevelőapa, és persze felméretlen és felmérhetetlen mennyiségben a kiskorúak prostitúcióját és/vagy a róluk készült pornográf anyagokat fel- és kihasználó névtelen – valami ellenállhatatlan kényszernek engedve nyúl a gyerekhez: Czeizel szerint a jelenségnek genetikai okai vannak (ha csak az nem!), Szilágyi Vilmos szerint pedig az anya, feleség szerelmi élettől való elfordulása miatti kénytelenség vezet oda, hogy a férj, apa a saját gyerekéhez folyamodik… a már emlegetett néhai Buda Béla professzor, Szilágyi egykori szerzőtársa most bizonyára fordult egyet a sírjában.

Hasonlóság

Kísérteties a hasonlóság a nők ellen (jobbára párkapcsolati) erőszakot, bántalmazást elkövető férfiak esetével: az utóbbi években ellepte a szak-, magazin- és bulvársajtót a „hogyan bánj a nárcisztikusoddal” típusú tanácsadás. Pszichológusok, coachok, mentálhigiénés szakemberek, újságírók, illetve laikusok tárgyalják széltében-hosszában a bántalmazót mint „nárcisztikus személyiségzavarral küzdő” személyt. Ettől persze még nem feltétlenül szeretik jobban, még csak nem is minden esetben (de azért igen sokszor) őt sajnálják és nem az áldozatait, csak épp az elkövetőre háruló felelősségtől tekintenek el, valamint attól, hogy itt társadalmi, hatalmi – azaz – politikai problémával állunk szemben és nem egyéni „szoc”-problémával.

Sem a pedofília (mármint az a változata, amellyel nem vonul örök szüzességbe és fordul orvoshoz a szenvedő érintett), sem pedig az asszony- és gyermekbántalmazás NEM BETEGSÉG. Elkövetője nem pszichopata, nem nem-normális.

Sőt, megkockáztatom: az, aki fenntartja és táplálja a patriarchális társadalom erőviszonyait – aki megéli és megéleti környezetével azt, hogy ez egy férfijogú társadalom, amelyben egy férfinak azért, mert férfinak született, többletjogai vannak a nőkhöz és a gyerekekhez képest, s ezeket a többletjogokat a javakhoz való könnyebb hozzáférés, a hatalomban való szélesebb körű részvétel, a szabadidő nagyobb mértékű élvezete, a mások teste fölötti viszonylag korlátlanabb uralom és sok más egyéb révén gyakorolnia is lehet – tulajdonképpen ő a normális, ő a normakövető, ő az, aki a normák szerint él, és nem mi, többiek, akik helytelenítjük az efféle magatartást. Nyilván időnként elvéti és túllő a célon, átlép egy határt stb., – de hisz ezt is csak azért teszi és teheti meg, mert a mi társadalmunk kondicionálja őt úgy, hogy neki többletjogok járnak a világ rendje szerint.

Jogosultságtudatnak nevezzük ezt a jelenséget. Nem betegség: világnézet. Éppen ezért pszichológusok tesztjeikkel és explorációjukkal többnyire nyomát sem találják az igazságügyi-szakértői vizsgálódásaik során. A gyereküket megerőszakoló apukák és nagyapukák, valamint tanár- és edző bácsik elleni feljelentések – sokszor már a rendőrség által kirendelt pszichológus vizsgálata során, de ha akkor nem, hát a bírósági igazságügyi szakértő előtt – épp azon buknak el, hogy szó sincs patológiáról, legfeljebb csak meggyőződésről: ezt viszont a pszicho-diagnosztika nem mutatja ki.

A pedofil tehát nem beteg. Ő a patriarchátus „dendije”: a születési előjogokat kihasználó, élvező, a családi (és nemzeti) örökséget egyszerre helyre, tétre és befutóra feltevő aranyifjú, a „Carpe Diem” lovagja. Nem bolond, nem beteg, nem akármilyen „pata”: FÉRFI. Igazi férfi.

Hallga csak! Épp most nevelődik ki a spanyol tizennégyek (és még mennyi, de mennyi) személyében az új dendi-generáció, ők még csak 15-17 éves kisfiúk, de már tanulják a jó bácsiktól, hogyan kell csecsemőt erőszakolni.

Ez most a pálya.

2020. június


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.