Végy egy női testet…

(Megjelent a CoMMMunity közösségi blogon is)

Végy egy női testet. Mosd meg jól kívül-belül. Ellenőrizd a hormonszintjeit. Töltsd fel vitaminnal. Tápláld helyesen…

Hogyan lehet gyereke a férfipárnak? címmel közöl videó-riportot az INDEX Indavideó. Az ifjú nyilatkozó elmondja, hogy partnerével eredetileg örökbe szerettek volna fogadni gyereket, mert nem csak a szülőség, a családalapítás iránti vágyukat akarták kielégíteni, de úgy gondolták, egyszersmind segíthetnek is valakin, egy kisgyereken, akinek másképp nem lehetne családja. De sajnos rendkívül nehéz dolog ez a nemzetközi örökbefogadás, szinte lehetetlen, mindenütt falakba ütköztek (Izraelben, ahol élnek, ezek szerint hazai örökbefogadásra nem nyílt mód: el is tudom képzelni, hogy egy jól működő gyermekvédelemmel rendelkező országban még akkor sem adódik fölös számban gyerek, ha folyton háborús fenyegetettségben élnek).

Így hát „a dajkaanya segítségével történő családalapítás” mellett döntöttek. Ha tehát egy férfipár saját gyerek vállalását határozza el, elutazik az USA-ba, egy olyan államba, ahol ez meg van engedve, és keres egy dajkaanyát.

„A dajkaanyák olyan nők, akik úgy döntenek, hogy mások gyermekét kihordják”, magyarázza derűsen a reménybeli apuka. „Röviden a dolog úgy működik, hogy a család kiválaszt egy dajkaanyát, illetve kiválasztanak egy petesejt-donort, aki nem egyenlő a dajkaanyával, és a petesejt-donor esetében ki tudják választani azt, hogy mondjuk kékszemű, szőke, magas hölgyet szeretnének… nagyon érdekes a rendszer.” 

Tényleg nagyon érdekes.

Engem is szórakoztat, érdeklődéssel tölt el, hogy kimegy két fehér férfi Amerikába, ott katalógusból kiválaszt magának testi adottságok alapján két nőt (kettőt!): egyet azért, mert genetikai szempontból alkalmasnak látszik arra, hogy az ő gyermekük számára az anyai oldalt biztosítsa, a másikat azért, mert testi szempontból alkalmas edénynek látszik arra, hogy az ő gyermeküket kihordja… és adjuk csak vissza a szót a megnyerő fiatalembernek: 

„…megtörténik a mesterséges megtermékenyítés, és legközelebb nyolc vagy kilenc hónap múlva kell kiutazniuk, hogy ott legyenek, amikor megszületik a gyermekük.” 

Itt, ezen a ponton fölmerült bennem a gyanú, hogy attól, hogy meleg valaki, s hogy Izraelben él, még nem feltétlenül rendes ember is egyben. 

És hát bajok vannak az emberi jogok értelmezésével is: mert ha meg is van (szerintem is megvan) a meleg párnak a joga arra, hogy gyermeket neveljen, arra már nincs meg a joga, hogy ehhez mások ugyancsak alapvető – az egészséghez, a testi önrendelkezéshez fűződő – jogainak sárba tiprása útján jusson el.

Áh, ez sem ilyen egyszerű, tudjuk meg rögvest. Hiszen a dajkaanya merő élvezetből, önként, gyönyörrel hordja ki és szüli meg a más gyermekét. Miért is ne? Nem olyan nagy cucc az, gyereket kihordani és megszülni, igaz, fiatal férfi barátom? Semmi.

Előbb hormonkezelés, aztán a beültetés, onnan már sínen vagyunk. Kap a végén az ember lánya egy tejelválasztás-leállító injekciót, és már mehet is vissza a két gyerekéhez, akik egy kurva szót se kérdeznek persze, hogy hová lett, mama, a nagy hasad. (Nem említjük meg, mert nem píszí ilyesmiről Amerikában beszélni, hogy az illető edény nyilván színes bőrű: ez most mellékes, MI NEM VAGYUNK RASSZISTÁK: belőlünk nem vált ki idegenkedést, ha szőke kékszemű, magas sejtdonorunkkal összerótt zigótánkat fekete külsővel rendelkező méhbe ültetik bele. Sőt.) Nem muszáj különben Amerikába menni, üzenem innen: Ukrajnában vagy Indiában még olcsóbb, és külön bérméh-központok állnak a gyermekre vágyó párok rendelkezésére. 

Pláne nem nagy ügy az a petesejt-adományozás. Ugyan: hónapokig tartó felkészülés, hormoninjekciók, gyógyszerek, hasbiopszia (nem fáj… nem nagyon),… aztán a gyógyulás, a fölszedett fölös kilók leadása … és utána a tudat. A tudat, hogy a gyereked megszületett. De hallgassuk tovább:

„Beszéltem egy ilyen dajkaanyával, és azt kérdeztem tőle, hogy mikor neki már volt két gyermeke és dajkaanyának állt, akkor nem volt-e furcsa (FURCSA?) az, hogy megszüli a babát, és utána át kell adnia egy párnak?

És azt mondta, hogy olyannyira nem, hogy egész életében azon gondolkodott, hogy mi a célja, hová tart a világban, és amikor megszülte a babát, ennek a történetesen meleg párnak, akkor úgy érezte, most egy teljes kört írt le, és az élete révbe ért, annyira boldog volt, hogy ezt megtehette.”

Boldog! Ha csak az nem.

Különben nem kell melegnek lenni ahhoz, hogy valaki úgy érezze, joga van megvásárolni egy nőt azért, hogy az gyermeket hordjon ki neki.

A jeles újságíró a Marie Claire-nek nyilatkozik:

 „A fiam halála után öngyilkos akartam lenni, de ott volt a kislányunk, aki még nem volt hároméves. Fejembe vettem, hogy kell még egy gyerek. Rögeszmémmé vált. Ám a párom petevezetékét elkötötték a második szülés után, így csak az a lehetőség maradt, hogy a mesterségesen megtermékenyített petesejtjét visszaültetik a méhébe. Háromszor próbálkoztunk sikertelenül. Az orvos azt mondta, ez reális, negyvenévesen már nem úgy működik a méh, mint húszévesen. Tréfásan megjegyeztem, hogy akkor keresünk egy húszévest. Egyáltalán nem viccnek szántam. Hirdetéseket adtunk fel, végül találtunk tíz nőt. Egy kávézóban találkoztunk a jelöltekkel, félórás váltásokkal. A feleségem eleinte elborzadt a gondolattól, hogy más szüli meg a gyereket, ám amikor kezdett élesbe fordulni az ügy, elpárolgott a szorongás. 

Szigorú kritériumrendszert dolgoztunk ki. Számított a kor is, de sokkal inkább a családi háttér. Fontosnak gondoltam, hogy legyen gyereke és családja, mert így nem fenyeget az a veszély, hogy majd meg akarja tartani a babát. Végül kiválasztottuk a 28 éves Katit. Volt három gyereke, férjével egy vályogviskóban élt. Megállapodtam vele egy összegben: negyed kiló arany árában. Ez volt akkoriban minden vagyonunk.”

Tényleg borzalom. És nyilván boldogok az új gyerekkel. És ugyancsak nyilván, a háromgyermekes Kati a vályogviskóban megkereste a családnak az adómentes egy évre valót (negyed kiló arany mai áron úgy 2,8 millió Ft lehet). Végtére is… még az is lehet, hogy jobb, kényelmesebb, felemelőbb, mint utcán állni és naponta 15 vadidegent „rendezni le” ugyanennyiért. Jill Hawkins hivatásos béranya például, aki ugyebár terhességfüggő, egyik depresszióból a másikba esik, öngyilkossági kísérletek szegélyezik útját, de nem ám azért, mert béranya, hanem csak úgy. Ő mondja: akkor nyilván így is van. Egyszerűen tehát imád terhes lenni, boldoggá teszi, hogy másoknak gyermeket ajándékoz, és a maga részéről utálna saját gyereket.

Pont ezt élvezi: a terhességet, a hazudozást a munkahelyen meg a családban, hogy már megint meghalt a kis csecsemő, és a depressziókat. Ő ilyen. A Kati is nyilván élvezi a terhességet a három gyerekével meg a vályogviskójával, önként választja, NEKI speciel ez a jó (mi nem csinálnánk, de nem is szorulunk rá), ráadásul viszonylag könnyen pénzt is keres vele (és ki vagyok én, hogy nagy igazságkeresésemben Kati és a pénz közé álljak?), a vásárló meg hiányt szenved: ezúttal nem szexben, mint a prostitúció vásárlója, nem is vesében, májban, lépben, hanem szaporodásban. Szerencsére vannak katalógusok – neki pedig pénze van. És persze jogai is vannak. Alapvető emberi jogai. Fehér, gazdag, férfi (meg nő): ugyan mi állhatna a jogérvényesítés útjába?

Tán egy nő joga, mi? Egy nőé? Egy szegényé? Egy cigányé, feketéé, bántalmazotté, alávetetté?

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.