Transzba esve– új hullám a globalizált testiparban –

Mindenekelőtt

„Covid-19, Második Hullám” – minden bizonnyal így fog bevonulni a történelembe. Ahogy a tavaszi első hullám idején, a kormány ismét megkapta a teljes felhatalmazást a parlamenttől, egyhangú szavazással. Persze a teljes felhatalmazás valójában most sem a járvány megfékezését célzó, ezúttal tragikusan megkésett, mégis kapkodva, előkészítés nélkül bevezetett rendszabályok elfogadtatását szolgálja: ehhez rendelkezésre áll a hatályos Alaptörvény is. A teljes felhatalmazás rendeleti kormányzást, kézivezérelt törvényalkotást, a jog- és intézményrendszer többé-kevésbé akadálytalan „személyre szabását” teszi lehetővé a kormányzó párt és annak legszűkebb vezérkara számára, jól irányzottan éppen olyankor, amikor tényleg mindenkinek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mi lesz másfél év múlva a választáson, hogy hogy kerül az Alaptörvénybe az ember biológiai neme, valamint az anya és az apa fogalmának meghatározása, és annál is, hogy ki milyen feltételekkel, kinek az engedélyével fogadhat majd örökbe gyermeket…

Kétségkívül hatékony eszköz a rendeleti kormányzás, ha a kormány el akarja kerülni a vitát, és ezzel egyben ellehetetleníteni fontos kérdések tisztázását. Hiszen, ha belemennénk a vitába, nem csak azt kéne kibogoznunk, hogy az embernek hány neme lehetséges, és ebből kire nézve mi következik, hogy a homoszexualitás ragályos-e, hogy a nőket az erőszaktól megvédeni, az áldozatokat hatékonyan megsegíteni, az elkövetőket eredményesen visszatartani hivatott Isztambuli Egyezmény tényleg a gender-ideológia trójai falova-e vagy inkább egy értelmes jogszabály- és intézkedés gyűjtemény, amelyet bármely állam sikerrel alkalmazhat a köz javára – ha netán ez volna a célja –, hanem azt is át kéne gondolnunk, hogy valóban mindent elkövet-e az állam a gyermekek és a nők védelmében, tesznek-e például eleget azért, hogy kevesebb gyerek várjon örökbefogadásra, hogy visszaszoruljon a nőket és gyermekeket érő brutálisan tömeges szexuális és egyéb erőszak, röviden: hogy ne csak a jéghegy csúcsát reszelgessük, hanem foglalkozzunk az alapokkal is.

De tisztázás nem folyik, vita nincs, így megoldás sem lesz, kormányzati akarat híján nem is lehet. Szétforgácsolt médiaterünkben külön-külön buborékokban tárgyalják amúgy is egymással egyetértő partnerek azt, amin nincs mit vitatkozniuk. Kormányoldalon ezt, ellenzék-oldalon amazt.

Az itt következő dolgozatot még a nyáron írtam, a „Covid-19 Első Hullám” végén, naivul remélve, hogy immár megnyílik a lehetőség a vitára: két választás között egy pillanatra elcsitul a pártpolitikai harctér és olyasmiről is lehet beszélni, amiről máskor nincs idő még gondolkodni sem.

Bővebben…

Nem beteg!!!!!

Kaleta Gábor, a limai magyar nagykövet, 2019 tavaszán egy a spanyol rendőrség által vezetett, 2017 óta folytatott nemzetközi nyomozási akció keretében bukott le, amelynek során összesen 33 gyermekpornográf hálózatban való részvétellel gyanúsított személyt vettek őrizetbe. Húszat Európában, tízet Latin-Amerikában (a két Peruban elfogott gyanúsított egyike volt Kaleta Gábor magyar nagykövet), egyet-egyet pedig Indiában, Pakisztánban és Szíriában. A rendőrség sajtóközleménye szerint a lefoglalt anyagok között durván erőszakos képek, ill. videók is voltak, az áldozatok között pár hónapos csecsemők is akadtak. Érdekes és rendkívül fontos információ, hogy a hálózat 20 európai tagja közül 17 spanyol, ebből 14 maga is fiatalkorú fiú. A legfiatalabb 15 éves.

Bővebben…

A haszon irtózatáról – Majomország VI.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/az-irtozat-hasznarol-8067080/

Egy névtelen neveket sorol. Neveket sorol – történelmi hősökét, mártírokét –; egy arctalan (számára) ismeretlen arcokat idéz fel – hősökét, áldozatokét –; egy esztelen eszméket emleget – az egyenlőség, a jog és a felemelkedés eszméit –, hisztérikusan össze- és felkavar mindent és mindenkit, aki nő létére bármikor és bárhol valami mást merészelt tenni, gondolni és mondani, mint amit szerinte és fényesre nyalt talpú futtatói szerint egy nő mondhat, tehet és gondolhat. Ő, az állam által kivásárolt, egykor a függetlenség és a szabadság szimbólumaként ismert Magyar Nemzet nevét bitorló sajtóroncs hasábjain megmondhatja, hogy mi a nő, mit tehet, mit gondolhat, mit érezhet egy nő. Minden nő. Máskülönben ronda, fogatlan, baszatlan, kielégületlen, komcsi, ávós – ja, ki ne hagyjam: FEMINISTA mind, akár magyar, akár német, akár francia, akár mai, akár múlt századi, akár élő, akár holt!

Ezt az állam – így a magyar nők, az ellenzéki nők, a feministák! – pénzén fényesen kitartott névtelen, arctalan, esztelen szócsőcske okádja bele a nagy magyar éterbe. Mikor is?

Anyák napján.

Ott: a haszon. Itt: az irtózat.

Beszéd a “16 akciónap a nőket érő erőszak ellen” nyitóünnepségén

Az eseményről tudósított a Mérce és a Szabadnem blog is.

2019. november 23.

A nőket érő erőszak elleni fellépés tizenhat akciónapja.

Harminc éve tartják a világ sok-sok országában ezt az ünnepségsorozatot. Felvonulásokon, tüntetéseken, filmvetítésekkel, színielőadásokkal, felolvasásokkal, vitákkal emlékeztetünk újra és újra a nőket érő erőszakra és arra, hogy ezt nem csak nem kell, nem lehet – de nem is szabad tűrni.

Bővebben…

Fordulat vagy hullámzás?

Vita Mihályi Péterrel

 

Drága barátom, Péter, ma reggel a Klubrádióban Szénási Sándor műsorvezető kérdésére – hogy tudniillik vannak-e vajon közgazdasági okai a világban mostanság észlelhető trendfordulónak (a riporter a szélsőjobb világméretű előretörésére gondolt), s ha vannak, mik ezek – azt válaszoltad, hogy szó sincs itt trendfordulóról (örültem, hogy legalább azt nem mondtad, hogy nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni), pláne gazdasági okokról!, mindösszesen a szokásos hullámzás tanúi, részesei vagyunk. Egyszer hopp, máskor kopp. A megszokott 60-40 százalék, tetszik érteni – tetted hozzá. 

Bővebben…

Mi a baj a családvédelmi akciótervvel?

(Megjelent a Mércén, 2019. február 21-én.)

Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.
(Mt. 13/12)

A családvédelmi akcióterv az első elemzések szerint 2019-ben (a program július 1-jével kezdődik) mintegy 135, 2020-ban 260 és a harmadik, tehát a következő választási évet megelőző 2021-es évben nagyjából 300 milliárd forint költségvetési kiadást igényel majd. 

(Összehasonlításképp: az ugyanezzel a lendülettel meghirdetett, középiskolásoknak szánt, kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokra évi 90 milliárdot szán a kormányfő. A csapatsportokra fordítható TAO-támogatás éves összege 125 milliárd forint, a Magyar Tudományos Akadémia teljes évi költségvetése 56 milliárd – ebből a központi költségvetés 12, az illetékes minisztérium további 20 milliárdot áll, a többi pályázati pénz.)

Szerencsésnek mondható esetben – tehát akinél mindegyik elérhető támogatás igénybevételére lehetőség van – ötven millió forint feletti össztámogatásról is szó lehet. De természetesen a kedvezményekre jogosultak többségénél kevesebbel, noha így is esetenként több tízmilliós extra juttatással lehet számolni.

Mi hát a gond az akciótervvel? Bonyolult, pazarló, igazságtalan, megosztó, és végül a kormány országjobbító tervének sarokpontját alkotó demográfiai fordulat szempontjából pedig aligha hatásos.

Bővebben…

Dicséretes elégtelen

Így vizsgázott a kormány a nőket érő erőszak elleni fellépésből

(Megjelent a Mércén 2018. december 8-án)

 

I. Dicséretes

Ugye nem gondoltuk volna? Az Isztambuli Egyezmény a hosszú távú stratégiát előíró országgyűlési határozatban? Kormányzati kezdeményezésekben?

2015-ben országgyűlési határozat született az úgynevezett kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiáról. A határozat preambuluma – hűen követve az Isztambuli Egyezmény preambulumában foglaltakat – részletesen kifejti, hogy a kapcsolati erőszak bűncselekmény, nem magánügy, hogy bár férfiak is válhatnak áldozattá, de alapvetően a nőket és a gyermekeket érinti, hogy a szemtanú gyermek is áldozat, s hogy a kapcsolati erőszak nem merül ki a fizikai erőszakban, annál sokkalta tágabb jelenség. (Jó, azt azért nem olvashatjuk itt, hogy a nők elleni erőszak – minthogy a nők és a férfiak közötti hatalmi egyenlőtlenség következménye s egyben fenntartója – elsősorban politikai és nem pszichológiai kérdés: de ne legyünk telhetetlenek.)

Bővebben…

Egy lépés előre, egy évszázad hátra

(Megjelent a Mércén 2018. november 18.)

A „Lépjünk, hogy léphessenek!” és más, súlyosan fogyatékos gyermeküket, önellátásra képtelen hozzátartozójukat otthon ápolók érdekeit és törekvéseit képviselő civil szervezetek azért küzdenek, hogy az állam ismerje el foglalkozási jogviszonynak az otthonápolást. Nyugdíjszerző időnek eddig is beszámították, egészségbiztosítás ma is jár vele, de munkabér csak foglalkozási jogviszonyhoz járhat, s az érdekképviselők munkabért, legalábbis minimálbért szeretnének elérni.

A tartósan beteg, fogyatékos, önellátásra képtelen értelmi vagy testi sérült gyermeküket, illetve ugyancsak önellátásra képtelen beteg, demens stb. idős hozzátartozójukat gondozók rettenetes körülmények között élnek. Az talán a legkevesebb, hogy megalázóan alacsony állami támogatással kell beérniük. Az otthonápolási díj az ápolt állapotának súlyosságától és a gondozó és gondozott viszonyától függően 28 és 56 ezer forint között mozog havonta. Ebből a pénzből, főleg tartósan – márpedig az otthonápolás egyik legfontosabb jellemzője éppen a tartósság – gyakorlatilag semmit nem lehet megoldani: se a fűtést, se az étkezést, se a ruházkodást, se a lakhatást, semmit. De a pénzhiánynál is nyomasztóbb a végeérhetetlen odaszögezettség, a folyamatos érzelmi igénybevétel, a fejlődés, javulás reményének csekély volta, s a kiszakadtság a társadalomból. (Pál Mónika a 24.hu-n szép írásában részletesen kifejti, mi minden nehézséggel, lelki teherrel, egészségügyi kockázatokkal kell megküzdeniük az otthonápolóknak.)

Nyilvánvaló: óriási az egész társadalom adóssága azok felé, akik a közös terhet egyedül cipelik. Sokkal-sokkal jobban el kell ismerni, meg kell becsülni, sokkal jobb feltételekkel kell ellátni, és sokkal több pénzzel kell megfizetni azokat, akik ezt a nagyon nehéz és megterhelő munkát végzik.

De arra a kérdésre, hogy legyen-e az otthonápolás foglalkozási jogviszony, és járjon-e érte minimálbér, a válaszom egyértelmű NEM.

Bővebben…

Törött tükörbe nézve

Miért indokolt a gendertudatosság a terápiás munkában? – a nők valóságának allegóriája címmel dr. Ijjas Flóra blogján egy érdekes cikket közöl fordításban. A cikk valójában férfiaknak szól, őket akarja érzékenyíteni, felébreszteni együttérzésüket, megértésüket a nők iránt, akik ki vannak téve a nemi erőszak fenyegetésének. Bemutatja, milyen élet a nők élete, akiket kicsi koruktól kezdve egész társadalmunk arra készít fel, hogy egyrészt hogyan fogadják el mint elkerülhetetlent, s másrészt mégis hogyan igyekezzenek elkerülni a mindenünnen reájuk irányuló nemierőszakot. A cikk a nemierőszakot a tökönrúgáshoz hasonlítja, s azt próbálja elképzeltetni olvasójával, mi lenne akkor, ha a fiúknak, férfiaknak kéne a tökönrúgás kultúrájában felnőniük és élniük, mi lenne akkor, ha el kéne fogadniuk a tökönrúgást mint a nemek viszonyának szinte esszenciális formáját. Bővebben…

A létező feminista

(Megjelent a Dinamó Műhely blogon)

A fiatalabb olvasók kedvéért elevenítsük fel egy pillanatra a Kádár-rendszer „létező szocializmus” fogalmát. A kifejezést eleinte a rendszer vezető ideológusai alkalmazták, védekezésképp, sarokba szorulván, midőn (belső) kritikusaik szemükre vetették, hogy a társadalmi rend, amelyben élnek, valójában nem is szocializmus: hisz a valóságban nyilvánvalóan nem volt igaz, amit az iskolában a szocializmusról tanítottak, amiről a vezetők szónokoltak, hogy t.i. a társadalomban a munkásosztály uralkodna (bár az elvtársurak – szintén korabeli kifejezés – nevük mellett foglalkozásként többnyire „vasmunkás”, „géplakatos”, „pék” stb. megjelölést alkalmaztak, de persze hiába), nem volt igaz, hogy ki-ki képességei szerint dolgozik, és munkája szerint részesül (míg ezzel szemben a nem is nagyon távolinak ígért kommunizmusban mindenki képességei szerint fog dolgozni, és szükségletei szerint részesedni), és hát nyilvánvalóan az sem volt igaz, hogy a szocialista demokrácia révén valódi és élő népképviselet valósulna meg, s az emberek a saját kezükbe vennék a társadalom irányítását. Mindez irdatlan hazugság volt persze, amit a szocializmus mibenlétéről folytatott eszmecserékben végül is úgy intéztek el, hogy vannak még eltérések az ideálistól, s ami valójában bennünket körülvesz, az nem az ideális, az elméleti, hanem a „létező szocializmus”. Bővebben…