Fordulat vagy hullámzás?

Vita Mihályi Péterrel

 

Drága barátom, Péter, ma reggel a Klubrádióban Szénási Sándor műsorvezető kérdésére – hogy tudniillik vannak-e vajon közgazdasági okai a világban mostanság észlelhető trendfordulónak (a riporter a szélsőjobb világméretű előretörésére gondolt), s ha vannak, mik ezek – azt válaszoltad, hogy szó sincs itt trendfordulóról (örültem, hogy legalább azt nem mondtad, hogy nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni), pláne gazdasági okokról!, mindösszesen a szokásos hullámzás tanúi, részesei vagyunk. Egyszer hopp, máskor kopp. A megszokott 60-40 százalék, tetszik érteni – tetted hozzá. 

Azon frissiben lejegyeztem néhányat az általad felhozott érvek közül. Ezekről gondolkodtam el. (Szerettem volna újrahallgatni az adást a pontosság kedvéért, de egyszerűen nem találtam – nyilván holnap már elérhető lesz.)

Azt mondod: kezdjük azzal, hogy vannak jó példák is. Például az isztambuli helyhatósági választáson elért liberális győzelem. Vagy Szlovákia, ahol liberális elnököt (nőt! – teszem hozzá) választottak. Vagy Észak-Macedónia stb. (Hogy a „liberális” miért egyenlő azzal, hogy „jó” – úgy látszik, afféle premisszaként –, még csak magyarázatra sem szorul.)
Hát ez a felsorolás tényleg meggyőző: egy Amerikával, egy Oroszországgal, egy Brazíliával, egy Egyesült Királysággal, és persze hazánkkal, Magyarországgal szemben.

Azt is mondtad, hogy nem, ennek a dolognak, amit Szénási fordulatnak (trendfordulónak) érzékel, de persze nem az, csak hullámzás, nincsenek gazdasági okai. Csak úgy van. Azért győz itt is, ott is újra és újra a szélsőjobboldali populizmus, mert azok, akiknek a szavazatára ezek a populista szélsőségek alapoznak, nem eléggé iskolázottak. A többiek meg nem mennek el szavazni, egyebek között azért sem, mert elégedettek a helyzetükkel – komolyan ezt mondtad! –, így hát nem izgatja őket a politika. 

Lefordítom: a gazdaság dübörög, ebből a szempontból aggodalomra semmi ok, választani pedig csak a tanulatlanok járnak, akik, képzetlenségből kifolyólag, szeretik a jobbos populizmust, mindeközben a tanultak elégedettek, ezért jobb dolguk is van, tehát nem szavaznak. 

Ízlelgetem a dolog kibontakozó értelmét. Fussunk hát neki újra: a politika az elégedetleneket (békeidőben ezzel egyet jelentőleg: a tanulatlan lúzereket) izgatja, s ezen izgalom talaján el is járnak szavazni, tehát a jobboldali populizmus kifejezetten akkor számíthat sikerre, ha minden jól megy, a tanult emberek ugyanis, kik a siker hullámain ringatóznak, tojnak a politikára, a vesztesek viszont tudatlanságukban felülnek a demagóg szélsőségeseknek, és Trumpokat, Orbánokat, Putyinokat tuszkolnak a hatalomba. Hát ez így elég hirtelen nekem… Bár a demokrácia minéműségével kapcsolatban magam is szoktam hasonló következtetésekre jutni, ha nem is egészen ezen az úton…

De menjünk csak tovább.

Az első gondolatom az volt, hogy én ezt az okoskodást már hallottam, nem is egyszer. Hogy t.i. nincs itt semmi fordulat, csak a szokott hullámzás… 1968 (nekünk akkoriban kezdett repedezni a tojáshéj a fenekünkön, ha emlékszel): akkor alakult a Római Klub, akkor rendelték meg azt a kutatást, amelyről A növekedés határai címmel 1972-ben jelent meg az összefoglaló tanulmány.

Azonnal megszólalt az ellenszólam: eddig is mindig volt, ezután is lesz. Ha el is fogynak a fosszilis energiaforrások, lesz majd más. Eddig is változott, hogy mivel hajtja az Ember (nagy E-vel) a gépeit. Eztán is talál megoldást. Az éghajlatváltozás, amit észlelünk, ugyancsak a szokásos hullámzás része. Mindig is voltak ivóvíz-problémák, elsivatagosodás, árvizek stb. Hol több, hol kevesebb.

Nem is beszélve a felmelegedésről. Pláne – ahogy mostanában nevezik: – a klímaváltozásról. Hát mikor NEM változott a klíma? Mindig változott. Sőt, egyenesen egy jégkorszakban vagyunk, örüljünk, hogy éppen kelünk belőle kifelé. Mit kell itt szipogni: nem mi csináljuk, hanem mindez a természet műve, a természet pediglen hullámzik: hol fel, hol le. Sivatag-özönvíz-melegedés-lehűlés. Ez már csak ilyen. 

Szóval én ezt már hallottam (talán még Tőled is). Hogy nincsen emögött gazdasági ok (vagyis emberi felelősség), hanem csak úgy megyen magától föl-le, ahogy szokott.

Nem az ember zsarolja ki a természetet gazdasági tevékenysége keretében úgy, hogy a Föld mind jelentősebb részén, a lakosság mind jelentékenyebb hányadát érintően eltűnjön a művelhető földterület, az iható víz. Nincsen annak semmi gazdasági háttere, hogy a fél földteke nekilódul, remélve, hogy majd csak meg tud kapaszkodni a másik félen: ott még van víz, élelem és munka, talán neki is jut. Ne keress semmiféle gazdasági hátteret amögött sem, hogy az a félteke, amelyre – nem épp véletlenül – a vizek és a munkalehetőségek összpontosultak, féltékenyen falakat akar húzni maga köré, mondván: miért nem dolgoztok ti is olyan szorgosan, épp oly keményen és keresztényien, mint mink? Látjátok? Nekünk van vizünk, munkánk, általános biztosításunk, továbbá ingyen munkaerőnk, ja az ti vagytok, már amennyit beengedünk, hihi! Aki dolgozik, boldogul! (Ezt már Kádár et. is megmondta!) Maradjatok otthon, a szülőföldeteken, pontosabban azok, akikre közületek itt nekünk épp nincs szükségünk ingyen munkaerő vagy szexhúspiaci termék formájában, és tanuljatok, dolgozzatok, mint mi. Jó? Tényleg, jut is eszünkbe! Miért nem tanultok?

Nincs gazdasági ok. Egyszerűen az a probléma, hogy az a sok keleti meg déli tanulatlan bunkó, aki még most is ópiumon vagy legalábbis khaton lóg munka és tanulás helyett, folyton elégedetlenkedik, ezzel ekvivalens módon érdeklődik a politika iránt, azaz eljár szavazni, és persze a populista csürhét választja meg – legalábbis mostanság, mert most, a világszinuszgörbe jelen hullámán épp ez jön. Majd jön szimpibb is, szinuszgörbe le vagy fel, és akkor következik egy időre a liberalizmus megint. Az idők végezetéig, valahogy így. Gazdasági ok: nuku.

Szerintem pedig, Péter, nagyon is fordulat van. Még csak nem is „trendforduló”, ahogy, kíméletesen, Szénási szerkesztő fogalmazta meg ma reggel a rádióban. Hanem világfordulat.

Bizonyára már pár éve, évtizede megtörtént, csak én most ébredtem: most, hogy tényleg ellepték a Földet a legostobább baromságokat harsogó (és megvalósító) demagógok. Nem csak Trumpra, Orbánra, Putyinra gondolok itt – hisz semmivel sem ostobábbak és demagógabbak ők (sőt! egyáltalán nem!), mint ellenfeleik, a liberálisok, a szabadság dalnokai. 

Miért, az identitáspolitika diadala, az mi? Okosság? Hogy ki-ki megválaszthatja nem csak a világnézetét, de a nemét, sőt, a rasszt is, amelyhez tartozik? Mi több, a faját is? Lehetsz mostantól ezüstróka is, Péter. Nincs kedved? Csak kecske ne legyél, mert az még a maradék zöldterületet is mind lelegeli nekünk. Mindenesetre lényeg, hogy még véletlenül se lásd át, hogy mi az érdeked, hogy ki szolgálja azt és mivel. Szavazz! Megsúgom: majdnem mindegy, mire szavazol.

A liberalizmus hazái – Németország, Kanada, az Egyesült Királyság, bizonyos helyeken az USA is, pláne Új-Zéland és a többi nagyonfejlett – új személyes névmásokat vezettek be, törvényileg! Mindenki az, aminek szeretné gondolni magát. Okokat nem keresünk: sem pszichológiai, sem gazdasági okokat. Manipuláció? Ugyan! Az ember szabad, s még annál is szabadabb. Okok szóba se jöhetnek. El se kezdjünk gondolkodni efféléken. Lehetőleg semmin. Különösen ne az összefüggéseken. Minden az egyén! Hogy ez partikularitás, lényegtelen oldalhajtás? Ne hidd: ez itt az irracionalitás székfoglalója. Egyébként jó kezekben nagyon is lukratív.

A felvilágosodás kora véget ért.

Jönnek a hiedelmek. Egészen új világ következik. (Bár annyira azért nem is új, Huxley például elég jól előre látta.) A szabadság a nemtudás szabadsága immár. Szabadon taszítja az emberiséget a populista demagógia karjaiba a liberális rövidtáv. Most legyen jó, legalább nekem, a többit majd azután meglátjuk. Gyertek csak, barátocskáim, jöttök ti még az én utcámba, válaszolja erre a populista demagóg. 

Na ezen a talajon működtesd a demokráciát. 

Senki nem ért semmit, már kérdést se tudnak feltenni, nemhogy megválaszolni, a nép meg sem a kérdést, sem a választ nem érti: hiszen honnan is tudhatná ezt a sok bonyolult mindenfélét felfogni, eldönteni, összefüggésbe hozni minden mással, ha egyszer a felvilágosodás nagy vívmánya, az általános népoktatás nem egész száz éves történelmi pillanata szinte nyomtalanul véget ért anélkül, hogy a rendelkezésre álló százesztendőt kihasználta volna arra, hogy hozzáidomuljon a technikai-tudományos-politikai változásokhoz (egyesek ezt fejlődésnek nevezik), magához a táguló Földhöz: a globalizációhoz. 

Szóval nincs gazdasági ok. A gazdasági növekedés elvének hívei, megfeledkezvén a világ anyagi alapjairól – köztük az anyagmegmaradás törvényéről – félrenéznek pusztuló világunk láttán. Nincsenek itt gazdasági okok. Nem, a századokkal ezelőtt (s azóta) kizsákmányolt földek, tájak, országok, földrészek, emberek: nem, nem hiányzik nekik semmi, nem tartozunk nekik. Mi dolgunk nekünk azokkal, akik egykor… Tehetünk mi róla? Hogy adjuk vissza? Miben? Öntsünk talán homokot a sivatagba? Vizet az óceánba? Ezek úgyse tudnak élni vele, és mondom, nekünk ehhez semmi közünk. Nincs itt gazdaság. Az ember már csak ilyen. Egyszer fent, másszor lent. Hullámzik minden…

 

 

Mi a baj a családvédelmi akciótervvel?

(Megjelent a Mércén, 2019. február 21-én.)

Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.
(Mt. 13/12)

A családvédelmi akcióterv az első elemzések szerint 2019-ben (a program július 1-jével kezdődik) mintegy 135, 2020-ban 260 és a harmadik, tehát a következő választási évet megelőző 2021-es évben nagyjából 300 milliárd forint költségvetési kiadást igényel majd. 

(Összehasonlításképp: az ugyanezzel a lendülettel meghirdetett, középiskolásoknak szánt, kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokra évi 90 milliárdot szán a kormányfő. A csapatsportokra fordítható TAO-támogatás éves összege 125 milliárd forint, a Magyar Tudományos Akadémia teljes évi költségvetése 56 milliárd – ebből a központi költségvetés 12, az illetékes minisztérium további 20 milliárdot áll, a többi pályázati pénz.)

Szerencsésnek mondható esetben – tehát akinél mindegyik elérhető támogatás igénybevételére lehetőség van – ötven millió forint feletti össztámogatásról is szó lehet. De természetesen a kedvezményekre jogosultak többségénél kevesebbel, noha így is esetenként több tízmilliós extra juttatással lehet számolni.

Mi hát a gond az akciótervvel? Bonyolult, pazarló, igazságtalan, megosztó, és végül a kormány országjobbító tervének sarokpontját alkotó demográfiai fordulat szempontjából pedig aligha hatásos.

Bővebben…

Dicséretes elégtelen

Így vizsgázott a kormány a nőket érő erőszak elleni fellépésből

(Megjelent a Mércén 2018. december 8-án)

 

I. Dicséretes

Ugye nem gondoltuk volna? Az Isztambuli Egyezmény a hosszú távú stratégiát előíró országgyűlési határozatban? Kormányzati kezdeményezésekben?

2015-ben országgyűlési határozat született az úgynevezett kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiáról. A határozat preambuluma – hűen követve az Isztambuli Egyezmény preambulumában foglaltakat – részletesen kifejti, hogy a kapcsolati erőszak bűncselekmény, nem magánügy, hogy bár férfiak is válhatnak áldozattá, de alapvetően a nőket és a gyermekeket érinti, hogy a szemtanú gyermek is áldozat, s hogy a kapcsolati erőszak nem merül ki a fizikai erőszakban, annál sokkalta tágabb jelenség. (Jó, azt azért nem olvashatjuk itt, hogy a nők elleni erőszak – minthogy a nők és a férfiak közötti hatalmi egyenlőtlenség következménye s egyben fenntartója – elsősorban politikai és nem pszichológiai kérdés: de ne legyünk telhetetlenek.)

Bővebben…

Egy lépés előre, egy évszázad hátra

(Megjelent a Mércén 2018. november 18.)

A „Lépjünk, hogy léphessenek!” és más, súlyosan fogyatékos gyermeküket, önellátásra képtelen hozzátartozójukat otthon ápolók érdekeit és törekvéseit képviselő civil szervezetek azért küzdenek, hogy az állam ismerje el foglalkozási jogviszonynak az otthonápolást. Nyugdíjszerző időnek eddig is beszámították, egészségbiztosítás ma is jár vele, de munkabér csak foglalkozási jogviszonyhoz járhat, s az érdekképviselők munkabért, legalábbis minimálbért szeretnének elérni.

A tartósan beteg, fogyatékos, önellátásra képtelen értelmi vagy testi sérült gyermeküket, illetve ugyancsak önellátásra képtelen beteg, demens stb. idős hozzátartozójukat gondozók rettenetes körülmények között élnek. Az talán a legkevesebb, hogy megalázóan alacsony állami támogatással kell beérniük. Az otthonápolási díj az ápolt állapotának súlyosságától és a gondozó és gondozott viszonyától függően 28 és 56 ezer forint között mozog havonta. Ebből a pénzből, főleg tartósan – márpedig az otthonápolás egyik legfontosabb jellemzője éppen a tartósság – gyakorlatilag semmit nem lehet megoldani: se a fűtést, se az étkezést, se a ruházkodást, se a lakhatást, semmit. De a pénzhiánynál is nyomasztóbb a végeérhetetlen odaszögezettség, a folyamatos érzelmi igénybevétel, a fejlődés, javulás reményének csekély volta, s a kiszakadtság a társadalomból. (Pál Mónika a 24.hu-n szép írásában részletesen kifejti, mi minden nehézséggel, lelki teherrel, egészségügyi kockázatokkal kell megküzdeniük az otthonápolóknak.)

Nyilvánvaló: óriási az egész társadalom adóssága azok felé, akik a közös terhet egyedül cipelik. Sokkal-sokkal jobban el kell ismerni, meg kell becsülni, sokkal jobb feltételekkel kell ellátni, és sokkal több pénzzel kell megfizetni azokat, akik ezt a nagyon nehéz és megterhelő munkát végzik.

De arra a kérdésre, hogy legyen-e az otthonápolás foglalkozási jogviszony, és járjon-e érte minimálbér, a válaszom egyértelmű NEM.

Bővebben…

Törött tükörbe nézve

Miért indokolt a gendertudatosság a terápiás munkában? – a nők valóságának allegóriája címmel dr. Ijjas Flóra blogján egy érdekes cikket közöl fordításban. A cikk valójában férfiaknak szól, őket akarja érzékenyíteni, felébreszteni együttérzésüket, megértésüket a nők iránt, akik ki vannak téve a nemi erőszak fenyegetésének. Bemutatja, milyen élet a nők élete, akiket kicsi koruktól kezdve egész társadalmunk arra készít fel, hogy egyrészt hogyan fogadják el mint elkerülhetetlent, s másrészt mégis hogyan igyekezzenek elkerülni a mindenünnen reájuk irányuló nemierőszakot. A cikk a nemierőszakot a tökönrúgáshoz hasonlítja, s azt próbálja elképzeltetni olvasójával, mi lenne akkor, ha a fiúknak, férfiaknak kéne a tökönrúgás kultúrájában felnőniük és élniük, mi lenne akkor, ha el kéne fogadniuk a tökönrúgást mint a nemek viszonyának szinte esszenciális formáját. Bővebben…

A létező feminista

(Megjelent a Dinamó Műhely blogon)

A fiatalabb olvasók kedvéért elevenítsük fel egy pillanatra a Kádár-rendszer „létező szocializmus” fogalmát. A kifejezést eleinte a rendszer vezető ideológusai alkalmazták, védekezésképp, sarokba szorulván, midőn (belső) kritikusaik szemükre vetették, hogy a társadalmi rend, amelyben élnek, valójában nem is szocializmus: hisz a valóságban nyilvánvalóan nem volt igaz, amit az iskolában a szocializmusról tanítottak, amiről a vezetők szónokoltak, hogy t.i. a társadalomban a munkásosztály uralkodna (bár az elvtársurak – szintén korabeli kifejezés – nevük mellett foglalkozásként többnyire „vasmunkás”, „géplakatos”, „pék” stb. megjelölést alkalmaztak, de persze hiába), nem volt igaz, hogy ki-ki képességei szerint dolgozik, és munkája szerint részesül (míg ezzel szemben a nem is nagyon távolinak ígért kommunizmusban mindenki képességei szerint fog dolgozni, és szükségletei szerint részesedni), és hát nyilvánvalóan az sem volt igaz, hogy a szocialista demokrácia révén valódi és élő népképviselet valósulna meg, s az emberek a saját kezükbe vennék a társadalom irányítását. Mindez irdatlan hazugság volt persze, amit a szocializmus mibenlétéről folytatott eszmecserékben végül is úgy intéztek el, hogy vannak még eltérések az ideálistól, s ami valójában bennünket körülvesz, az nem az ideális, az elméleti, hanem a „létező szocializmus”. Bővebben…

J’accuse – Vádolom…

Megjelent a Dinamó Műhely blogon

Vicc: “Honnan tudja az ember, hogy jobboldali vagy liberális férfival beszél-e?
Hát onnan, hogy a jobboldaliak magántulajdonnak tekintik a nőket,
a liberálisok meg köztulajdonnak.”

Vádolom az egész magyar elitet, értelmiséget, vezető réteget, kiemelten ezek magukat liberálisnak, szabadelvűnek, emberi-jogi alapokon állónak, humanistának és egyenlőség-pártinak valló tagjait, csoportjait, legyenek akár politikusok, elemzők, újságírók, vállalkozók, jogvédők, netán épp művészek vagy akármik. Vádolom őket, mivel szinte egy emberként helyeslik, támogatják, segítik, törvényesnek, és normálisnak állítják be – sokszor használják, sőt haszonnal működtetik – a prostitúciót, illetve a szexipart, a nők és gyermekek iparszerű elnyomását és kizsákmányolását.

sbaby

Georg Grosz: Circe (forrás: Pinteress)

Vádolom persze a döntéshozók és döntés-előkésztők mellett legelsősorban a magyar médiát, printet és online-t, rádió- és tévécsatornákat egyaránt. Vádolom, mert (egyébként jobbára csak vélt) mocskos kis előnyökért beáldozza hazája fiatalságát, húspiacon árverezi el legjobbjait: a kicsi kis cigány lányoktól az egyetemre készülő, vagy akár már egyetemre járó tiniken és ifjú nőkön át: határ a csillagos ég. Bővebben…